Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az országos kórházfőparancsnok számolt be a pozitív fejleményekről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.
Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak. Ismertette: a 109 kórházparancsnok közül 51 a honvédség állományából érkezett, 29-en a katasztrófavédelemtől, 29-en a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak.
Ismertette: a kórházparancsnokokat az intézményekben pozitívan fogadták, az egészségügyi személyzet valóban segítő szándékúnak tekinti a munkájukat, sok helyen még a lakóhelyüktől távol szolgálatot teljesítő kórházparancsnok elszállásolását is megoldották.
(MTI)